Halihó,
Kezdem megszokni a füstölő illatát. És a virágok és a dzsungel illatát. És a gekkók és madarak hangját. És a trópusi esőt. És a magas páratartalmat. És a közlekedést. És hogy bambuszból van minden. És hogy banánleveleken tálalnak mindent. És hogy ha kávézni akarsz, tutira meg tud állni a taxis egy kávéültetvényen. És az alkudozást. :)
Ki kell jelentenem, hogy ennyi templomban életemben összesen nem voltam, mint itt. Mindegyik gyönyörű építészeti alkotás, sőt, a balinézek házai is sokszor úgy néznek ki mint egy templom.
Reggel elmentünk az ubudi kaja piacra, ami elég érdekes volt. Nem a turistáknak szól, a balinézek szerzik be maguknak a cuccokat. Huhh, hát elég durva volt. Volt ott minden. Gyümölcsök, virágszirmok minden mennyiségben, sült herkentyűk, fogatlan nénik, kosz, mocsok, bűz. Azt hittem hogy meg tudunk majd reggelizni a piacon, de neeeem, azokból az ételekből nem kértem volna. Bár azt vettük észre, hogy legalább légy az nincs, egy se. Vettünk viszont gyümölcsöt, egy rémisztő, fogatlan, öreg nénitől.
A virágszirmokat hatalmas edényekben nagyon jó volt látni, az tetszett, itt szerzik be a virágokat a napi áldozathoz, melyet balinéz hinduk készítenek a fő hindu istennek, hogy megköszönjék a világnak adott jólétet és békét. Egy apró pálmalevélre mint egy fészekbe helyeznek virágokat, rizst, esetleg pénzértmét és füstölőt, és azt mindenhova kiteszik reggelente, az üzletek elé, a kapuk elé, minden kirakatba, minden ajtó elé az utcára is.
Ezúttal hosszú túrára mentünk megint, ezúttal Ami is jött velünk. Most mentünk a leghosszabb túrára, most mentünk a legzötykölősebb utakon, úgyhogy a végére eléggé elfáradt a 6 hónapos pocakjával, de nagyon jól bírja az itt létet. :)
Az előző napi taxisunkkal beszéltük le ezt a napot is, mert így már nem kellett újra alkudni, jó árat adott, ő is jól járt, egész nap velünk, ahelyett hogy rövidebb utakra fognia kellene az utasokat.
Érdekesség, hogy az egész utca Ubudban tele van taxissal, egyfolytában kínálgatják magukat a túristáknak, hihetetlen, de még akkor is, amikor éppen beszállsz egy taxiba, akkor is megkérdezi a másik az utcán állva, hogy taxi? Ezt fel nem foghatom.
A mi sofőrünk neve Katut volt, mint a Julia Roberts-es filmben a gyógyító.
Megbeszéltük vele az úticélokat, és hogy útközben álljunk meg egy kávézónál, és máris ott voltunk egy újabb kávéültetvényen, ahol immár harmadszorra is végigkóstoltuk az összes tea és kávé felhozatalt. Mindenhol ugyanaz a szabály, ingyen van a kóstoló, csak a Luwak kávéért kell fizetni. Ez volt a legszebb ültetvény amit láttunk, gyönyörű környezetben kávézgattunk. Közben megtudtuk, hogy alakult ki a világ legdrágább kávéjának használata. A 18. század elején Szumátra szigetén a holland telepesek szigorú fenyítések mellett megtiltották munkásaiknak, hogy a kávéültetvényeket megdézsmálják, a benszülöttek azonban felfedezték, hogy a cibetmacska ürülékében épen maradnak a kávészemek. Összegíűjtötték, megszárították, megpürkölték. A kémiai reakciók leírásáért 1995-ben nobel díajat kapott egy amerikai tudós. A kávét elsőként 2006-ban knálta egy ausztrál kávézó.
Kávézás után az első állomásunk a Besakih Mother Temple volt, ami valami elképesztő, egész templomkomplexum, nagyon sok hindu keresi fel, folyamatos imák, rendezvények, stb. Nagyon szép tradicionális balinéz ruhában mennek az emberek. A férfiak pólót, fejdíszt és sarangot viselnek, a nők pedig csipkefelsőt, és színes sarongot, fejükön pedig felajánlás kosarakat egyensúlyoznak. Brutális látvány volt ennyi balinéz embert összegyűlve látni díszruhában, ebben a templomban, mely a legnagyobb templom Balin. Teljesen máshogy kell ezeket azonban elképzelni mint otthon, itt nyitott terek vannak, rengeteg szobor, díszes kapuk, égbenyúló épületek, és füstölő és virág minden mennyiségben.
Amúgy egy dombon áll és a jegypénztártól robogóval vittek fel minket a bejáratig. Kaptunk idegenvezetőt is, egy bácsi személyében, aki elvileg angolul beszélt, de bizony semmit nem lehetett érteni belőle, és kb csak annyit mondott, illetve kérdezett, hogy csináljon-e fényképet rólunk. Persze, mert aztán a végén ezért kérhet jattot.
A területről kijőve, a parkoló felé sétálva Aminak már igencsak mosdóba kellett mennie, így az első mosdó feliratra befordultunk egy házba, ami az ott lakó balinézeknek a saját otthona, és pénzszerzés érdekében a nyilvánossá teszik a wc-jüket. Nahát az első ilyenbe betértünk, de azzal a lendülettel ki is fordultunk. Kerestünk egy másikat, egy díszes, szobrokkal, növényekkel teli kertben a földön leterítve száradtak a ruhák, a nő felkapkodta őket, mehetük a mosdóba. Számunkra elképzelhetetlen. Általában van a wc-csésze, papír persze nincs, de az már luxus lenne, merthogy lehúzó sincs, hanem van mellett eggy vödör vagy tartály amiben víz van és egy műanyag merítőkanál, és azzal öblítik le.
Meg kell mondani, hogy az eddigi pár nap alatt annyi alkoholos kézfertőtlenítőt használtam, mint máskor egy év alatt. A bankkártyámon, pénzemen, útlevelemen kívül ami a táskámban tuti hogy van, az a kézfertőtlenítő, a papírzsebi és a nedves törlőkendő.
Ezután mondtuk a sofőrünknek, hogy útközben álljunk meg valahol ebédelni. És elvitt egy gyönyörűséges helyre, ahol a domboldal tetején a dzsungelre és rizsteraszra kinézve csak a tökéletes szó jutott eszedbe, valami fenomenális volt. Maha Giri volt a hely neve, és a kaja is valami elképesztően finom volt, a friss jack fruit juice-ról már nem is beszélve, ráadásul még sokkal olcsóbb volt, mint egy csomó más helyen ahol máskor ettünk. Maga volt a tökély, ki is élveztük a helyet, sokáig itt ejtőztünk, ettünk, ittunk, fényképezkedtünk, élveztük a kilátást.
Majd a Tirta Ganga-hoz mentünk, ami a szigetnek már egészen a keleti csúcsa, természetesen itt is valami szent hely van, igazából legfőképp egy nagy tó szobrokkal, végigsétálható vízen úszó betonkörökkel, a vízben pedig fél méteres aranyhalakkal, sok fényképen találkoztunk vele már.
Mindeközben az első olyan napunk volt, amikor nem jöttek a felhők délben, és kezdett el esni, hanem egész nap verőfényes napsütlés. Késő délután egyszerre csak azzal szembesültem, hogy leégtem, mert nem voltam bekenve, hozzászoktam hogy délben jön az eső.
Annyira tökéletesek voltak ezek a látványosságok, hogy leírhatatlan, tökéletes napunk volt. Még az sem vette el a kedvünk, hogy hazafelé nagyon zötykölődős és elég hosszú (2 óra) volt az út.
Este 7-re szerettünk volna elmenni jógázni, de nem tudtunk, nem értünk vissza. Így 8-ra mentünk el egy jóga meditációra, a világ második leghíresebb jóga helyére, a Yoga Barn-ba. Tudni kell, hogy Ubud-ban nagyon híres oktatók tartanak órákat, tanfolyamokat, gyönyörű autentikus környezetben, így épp hogy hazaértünk, már rohantunk is hogy odaérjünk. És 5 percet késtünk, nem engedtek be az órára, így nem tudtuk kipróbálni. De a hely maga fantasztikus volt, dzsungel, patak, és bambusz minden mennyiségben. Mérgesek voltunk, de hát ez van. Leültünk viszont addig egy kókuszvizet inni (ezt mindenhol lehet, és hatalmasak, kb 6 deci folyadék van bennük), mert megvártuk Ami egy jógás barátnőjét, aki éppen itt volt Ubudban és megbeszélték hogy találkozunk.
Aztán még egy finom kókuszfagyis gyümölcskehely este 11-kor, és befizettünk a vulkántúrára, mely éjszaka indult, szóval volt két óra aludni. Hát elég szorosra húztuk a programokat itt Ubudban, de hát minél több mindent akartuk látni. Éjjel 2-kor jött értünik a transzfer, 2 órűt autóztunk a Batur vulkán lábáig. Közben megálltunk egy viskónál, ahol kaptunk teát és sült banánt. Kaptunk elemlámpát, készültünk melegebb ruhával, és 4.15-kor elkezdtük a vulkán megmászását. Tracking volt a megnevezés, hát szerintem ez inkább hiking volt. Az első fele még elég könnyű, aztán nagyon durvult a helyzet, a vulkaniku sziklatömbökön másztunik felfelé, melletünk a mélység, és a végére már annyira bedurvult a terep, hogy volt ahol combmagasság méretűeket kellett felfelé lépni. Én az utolsó 50 métert már alig bírtam, bruál elfáradtam, De azért csak feljutottam, és a látvány pedig mindent megért. Arra gondoltam, hogy ha Balázs előző nap megmászta harmadik magyarként az Ausztrália-Óceánia legmagasabb hegyét Pápua-Új-Guineán, akkor én nehogy már ne másszak meg egy kis vulkánt. :) Reggel 6-ra értünk fel, éppen napfelkeltére. Csoda volt az egész, a fények, a szemközti vulkán látványa, a felhők, és az ott tanyázó majmok. Megérte. Biztosak voltunk benne, hogy máshol fogunk majd lemenni, de nem, ugyanott. Elképzelhetetlennek tartottam, de aztán végül tényleg, és meg tudtuk csinálni, igaz lefelé is két óráig tartott.
Mire visszaértünk a szállodába, majdnem dél volt, ki kellett csekkolnunk, letanyáztunk a medencepartra, és ott pihentünk, most nagyon megérdemeltük.
Este jöttünk át szintén taxival a tengerpartra, Nusa Dua-ra, itt fogjuk tölteni a következő 9 napot, illetve nyilván innen is megyünk ide-oda, de ez lesz a bázis.
puszi-pá
Kezdem megszokni a füstölő illatát. És a virágok és a dzsungel illatát. És a gekkók és madarak hangját. És a trópusi esőt. És a magas páratartalmat. És a közlekedést. És hogy bambuszból van minden. És hogy banánleveleken tálalnak mindent. És hogy ha kávézni akarsz, tutira meg tud állni a taxis egy kávéültetvényen. És az alkudozást. :)
Ki kell jelentenem, hogy ennyi templomban életemben összesen nem voltam, mint itt. Mindegyik gyönyörű építészeti alkotás, sőt, a balinézek házai is sokszor úgy néznek ki mint egy templom.
Reggel elmentünk az ubudi kaja piacra, ami elég érdekes volt. Nem a turistáknak szól, a balinézek szerzik be maguknak a cuccokat. Huhh, hát elég durva volt. Volt ott minden. Gyümölcsök, virágszirmok minden mennyiségben, sült herkentyűk, fogatlan nénik, kosz, mocsok, bűz. Azt hittem hogy meg tudunk majd reggelizni a piacon, de neeeem, azokból az ételekből nem kértem volna. Bár azt vettük észre, hogy legalább légy az nincs, egy se. Vettünk viszont gyümölcsöt, egy rémisztő, fogatlan, öreg nénitől.
A virágszirmokat hatalmas edényekben nagyon jó volt látni, az tetszett, itt szerzik be a virágokat a napi áldozathoz, melyet balinéz hinduk készítenek a fő hindu istennek, hogy megköszönjék a világnak adott jólétet és békét. Egy apró pálmalevélre mint egy fészekbe helyeznek virágokat, rizst, esetleg pénzértmét és füstölőt, és azt mindenhova kiteszik reggelente, az üzletek elé, a kapuk elé, minden kirakatba, minden ajtó elé az utcára is.
Ezúttal hosszú túrára mentünk megint, ezúttal Ami is jött velünk. Most mentünk a leghosszabb túrára, most mentünk a legzötykölősebb utakon, úgyhogy a végére eléggé elfáradt a 6 hónapos pocakjával, de nagyon jól bírja az itt létet. :)
Az előző napi taxisunkkal beszéltük le ezt a napot is, mert így már nem kellett újra alkudni, jó árat adott, ő is jól járt, egész nap velünk, ahelyett hogy rövidebb utakra fognia kellene az utasokat.
Érdekesség, hogy az egész utca Ubudban tele van taxissal, egyfolytában kínálgatják magukat a túristáknak, hihetetlen, de még akkor is, amikor éppen beszállsz egy taxiba, akkor is megkérdezi a másik az utcán állva, hogy taxi? Ezt fel nem foghatom.
A mi sofőrünk neve Katut volt, mint a Julia Roberts-es filmben a gyógyító.
Megbeszéltük vele az úticélokat, és hogy útközben álljunk meg egy kávézónál, és máris ott voltunk egy újabb kávéültetvényen, ahol immár harmadszorra is végigkóstoltuk az összes tea és kávé felhozatalt. Mindenhol ugyanaz a szabály, ingyen van a kóstoló, csak a Luwak kávéért kell fizetni. Ez volt a legszebb ültetvény amit láttunk, gyönyörű környezetben kávézgattunk. Közben megtudtuk, hogy alakult ki a világ legdrágább kávéjának használata. A 18. század elején Szumátra szigetén a holland telepesek szigorú fenyítések mellett megtiltották munkásaiknak, hogy a kávéültetvényeket megdézsmálják, a benszülöttek azonban felfedezték, hogy a cibetmacska ürülékében épen maradnak a kávészemek. Összegíűjtötték, megszárították, megpürkölték. A kémiai reakciók leírásáért 1995-ben nobel díajat kapott egy amerikai tudós. A kávét elsőként 2006-ban knálta egy ausztrál kávézó.
Kávézás után az első állomásunk a Besakih Mother Temple volt, ami valami elképesztő, egész templomkomplexum, nagyon sok hindu keresi fel, folyamatos imák, rendezvények, stb. Nagyon szép tradicionális balinéz ruhában mennek az emberek. A férfiak pólót, fejdíszt és sarangot viselnek, a nők pedig csipkefelsőt, és színes sarongot, fejükön pedig felajánlás kosarakat egyensúlyoznak. Brutális látvány volt ennyi balinéz embert összegyűlve látni díszruhában, ebben a templomban, mely a legnagyobb templom Balin. Teljesen máshogy kell ezeket azonban elképzelni mint otthon, itt nyitott terek vannak, rengeteg szobor, díszes kapuk, égbenyúló épületek, és füstölő és virág minden mennyiségben.
Amúgy egy dombon áll és a jegypénztártól robogóval vittek fel minket a bejáratig. Kaptunk idegenvezetőt is, egy bácsi személyében, aki elvileg angolul beszélt, de bizony semmit nem lehetett érteni belőle, és kb csak annyit mondott, illetve kérdezett, hogy csináljon-e fényképet rólunk. Persze, mert aztán a végén ezért kérhet jattot.
A területről kijőve, a parkoló felé sétálva Aminak már igencsak mosdóba kellett mennie, így az első mosdó feliratra befordultunk egy házba, ami az ott lakó balinézeknek a saját otthona, és pénzszerzés érdekében a nyilvánossá teszik a wc-jüket. Nahát az első ilyenbe betértünk, de azzal a lendülettel ki is fordultunk. Kerestünk egy másikat, egy díszes, szobrokkal, növényekkel teli kertben a földön leterítve száradtak a ruhák, a nő felkapkodta őket, mehetük a mosdóba. Számunkra elképzelhetetlen. Általában van a wc-csésze, papír persze nincs, de az már luxus lenne, merthogy lehúzó sincs, hanem van mellett eggy vödör vagy tartály amiben víz van és egy műanyag merítőkanál, és azzal öblítik le.
Meg kell mondani, hogy az eddigi pár nap alatt annyi alkoholos kézfertőtlenítőt használtam, mint máskor egy év alatt. A bankkártyámon, pénzemen, útlevelemen kívül ami a táskámban tuti hogy van, az a kézfertőtlenítő, a papírzsebi és a nedves törlőkendő.
Ezután mondtuk a sofőrünknek, hogy útközben álljunk meg valahol ebédelni. És elvitt egy gyönyörűséges helyre, ahol a domboldal tetején a dzsungelre és rizsteraszra kinézve csak a tökéletes szó jutott eszedbe, valami fenomenális volt. Maha Giri volt a hely neve, és a kaja is valami elképesztően finom volt, a friss jack fruit juice-ról már nem is beszélve, ráadásul még sokkal olcsóbb volt, mint egy csomó más helyen ahol máskor ettünk. Maga volt a tökély, ki is élveztük a helyet, sokáig itt ejtőztünk, ettünk, ittunk, fényképezkedtünk, élveztük a kilátást.
Majd a Tirta Ganga-hoz mentünk, ami a szigetnek már egészen a keleti csúcsa, természetesen itt is valami szent hely van, igazából legfőképp egy nagy tó szobrokkal, végigsétálható vízen úszó betonkörökkel, a vízben pedig fél méteres aranyhalakkal, sok fényképen találkoztunk vele már.
Mindeközben az első olyan napunk volt, amikor nem jöttek a felhők délben, és kezdett el esni, hanem egész nap verőfényes napsütlés. Késő délután egyszerre csak azzal szembesültem, hogy leégtem, mert nem voltam bekenve, hozzászoktam hogy délben jön az eső.
Annyira tökéletesek voltak ezek a látványosságok, hogy leírhatatlan, tökéletes napunk volt. Még az sem vette el a kedvünk, hogy hazafelé nagyon zötykölődős és elég hosszú (2 óra) volt az út.
Este 7-re szerettünk volna elmenni jógázni, de nem tudtunk, nem értünk vissza. Így 8-ra mentünk el egy jóga meditációra, a világ második leghíresebb jóga helyére, a Yoga Barn-ba. Tudni kell, hogy Ubud-ban nagyon híres oktatók tartanak órákat, tanfolyamokat, gyönyörű autentikus környezetben, így épp hogy hazaértünk, már rohantunk is hogy odaérjünk. És 5 percet késtünk, nem engedtek be az órára, így nem tudtuk kipróbálni. De a hely maga fantasztikus volt, dzsungel, patak, és bambusz minden mennyiségben. Mérgesek voltunk, de hát ez van. Leültünk viszont addig egy kókuszvizet inni (ezt mindenhol lehet, és hatalmasak, kb 6 deci folyadék van bennük), mert megvártuk Ami egy jógás barátnőjét, aki éppen itt volt Ubudban és megbeszélték hogy találkozunk.
Aztán még egy finom kókuszfagyis gyümölcskehely este 11-kor, és befizettünk a vulkántúrára, mely éjszaka indult, szóval volt két óra aludni. Hát elég szorosra húztuk a programokat itt Ubudban, de hát minél több mindent akartuk látni. Éjjel 2-kor jött értünik a transzfer, 2 órűt autóztunk a Batur vulkán lábáig. Közben megálltunk egy viskónál, ahol kaptunk teát és sült banánt. Kaptunk elemlámpát, készültünk melegebb ruhával, és 4.15-kor elkezdtük a vulkán megmászását. Tracking volt a megnevezés, hát szerintem ez inkább hiking volt. Az első fele még elég könnyű, aztán nagyon durvult a helyzet, a vulkaniku sziklatömbökön másztunik felfelé, melletünk a mélység, és a végére már annyira bedurvult a terep, hogy volt ahol combmagasság méretűeket kellett felfelé lépni. Én az utolsó 50 métert már alig bírtam, bruál elfáradtam, De azért csak feljutottam, és a látvány pedig mindent megért. Arra gondoltam, hogy ha Balázs előző nap megmászta harmadik magyarként az Ausztrália-Óceánia legmagasabb hegyét Pápua-Új-Guineán, akkor én nehogy már ne másszak meg egy kis vulkánt. :) Reggel 6-ra értünk fel, éppen napfelkeltére. Csoda volt az egész, a fények, a szemközti vulkán látványa, a felhők, és az ott tanyázó majmok. Megérte. Biztosak voltunk benne, hogy máshol fogunk majd lemenni, de nem, ugyanott. Elképzelhetetlennek tartottam, de aztán végül tényleg, és meg tudtuk csinálni, igaz lefelé is két óráig tartott.
Mire visszaértünk a szállodába, majdnem dél volt, ki kellett csekkolnunk, letanyáztunk a medencepartra, és ott pihentünk, most nagyon megérdemeltük.
Este jöttünk át szintén taxival a tengerpartra, Nusa Dua-ra, itt fogjuk tölteni a következő 9 napot, illetve nyilván innen is megyünk ide-oda, de ez lesz a bázis.
puszi-pá
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése