2019. február 27., szerda

Bali 9.nap

Tegnap csak emlegetnem kellett, hogy mióta itt délen vagyunk, még nem esett az eső, erre tessék, éjszaka eső volt, nem is kicsi, de én nem ébredtem fel rá, pedig vicces lett volna megnézni, ahogy esik a fürdőszoba nyitott részén, és a medencénél a nappalink és a szobák között. Most ahogy itt fekszek, nem látok felhőket, így most lehet nem fog.

Szúnyogokról írtam már? Elvileg Balin van azért jópár, de szerencsére nekünk még eddig nem volt zavaró. Ubudban számítottunk rá, hisz ott nagyon dzsungel van, de semmi, kb 2 db-al találkoztam és csípett meg mialatt ott voltunk. Aztán Nusa Dua-n töltött egy esténken már több volt, de ott sem volt nagyon vészes, aztán itt Seminyakban pedig pont aznap délután volt szúnyogírtás amikor jöttünk. Így nem használjuk a fürdőszobába bekészített szúnyogriasztó spray-t, mert csak elvétve látni egyet-egyet. Anikó, a jógás csajszi aki itt táboroztatott és pár estét együtt töltöttünk vele, azt mondja hogy korábban amikor ő jött, nagyon sok volt, most eltűntek. Valószínű megyünk ki az esős évszakból, egyre ritkábban esik, ezért, és nyilván az írtás is számít.

Ma reggelizni Nalu Bowls-ba mentünk, ahol sokfajta olyan tálat lehet kérni, aminek az alapja egy smoothie, és tele van pakolva magokkal, gyümölcsökkel még a teteje. Isteni volt, ha lehetne, minden reggel ilyet kérnék reggelire. Én Uluwatu névre hallgatót kértem, amiben sárkánygyüölcs, banán, mangó, eper, málna, kókusz és magok voltak. A hely is szuper volt, és a kaja is. Az utcáról csak egy kis bódét lehetett látni, aztán kiderült, hogy be lehet menni egy másik bejáraton, fel az emeletre, és egy nagyon nagy hely volt. Ezt tapasztaljuk amúgy mindenhol, hogy az utcáról nem látod mekkora a hely, bemész és woww. A szállodák is így vannak, kis sikátorokból kis sikátorok nyílnak, így az utcáról nem látszódnak, hanem ha csak beméssz a zsákutcájába. Innentől kezdve viszont labirintus van, tele zsákutcákkal, amik olyan szűkek, hogy egy autó alig tud bekanyarodni, közben jön szemben is, motorok is, és még fekvőrendőrök is vannak. Egyszóval őrületes, a főutcán meg olyan dugó, ami még Pesten sincs soha, őrületes.
Amúgy reggel mentünk életünk legolcsóbb taxijával, a reggelizős helyre ami másfél kilométerre volt, kb negyed óra alatt vitt el az autó (a dugó miatt) kemény 12.000 rúpiáért, azaz 240 Ft-ért, és ezt még négyfelé osztjuk. :) :) :) Legközelebb amikor a nyugatitól 3.000-ért akarnak hazavinni, elkezdek majd alkudni.

Ma elmentünk a Tanah Lot templomhoz, ami 17 km-re van tőlünk, és egy órát autóztunk oda, a templom egy szigeten van, mely nagyon közel van a szárazföldhöz, át lehet sétálni a sekély vízben, de most éppen dagály volt és nem tudtunk. De szép volt a kilátás, csak olyan őrületes meleg volt, hogy emiatt alig bírtuk. Ami is eddig nagyon jól bírta a majdnem 6 hónapos pocakjával a programokat, de most kb először mondta, hogy ő leül az árnyékban. Aztán meg a kókuszdióárusnál, aztán meg azonnal üljünk be valahova enni, mert éhen hal. Így hát beültünk ott egy tök egyszerű helyre, ahol kirendeltünk 2 Mia Goenget, ami olyan kb mint a Pad Thai, akkora adag volt hogy hárman ettük meg, és fizettünk érte összesen 1.500 Ft-ot. Ennyire olcsón sem ettünk még főételt mióta itt vagyunk.

A templom után a Batu Bolong Beach-en töltöttük az egész estét, nagyon nagy hangulata volt. Hippis feeling, babzsákok mindenütt, nagy hullámok, tele szörfösökkel, és élőzene kísérte a naplementét. Csodaszép volt, hihetetlen fények, szuper zene, órákon keresztül chill-eztünk itt.
Aztán pedig átmentünk a La Brisa beach barba, ami olyan hangulatos hogy csuda. Pálmafák közé nyugágyak, asztalok, székek, medencék, hangulatos kivilágítás, szuper kaja és italok.

Amúgy szerintem sokat írtam már arról, hogy vannak nagyon olcsó dolgok, azért megemlítem azt is, hogy az igazán jó helyek azért nem olyan olcsók, de abszolút megfizethetőek, maximum olyan otthoni átlag árak vannak.

Onnan kicsit körülményesen jutottunk haza, mert Amival ketten hazajöttünk éjfél után, a többiek még továbbmentek bulizni, és nem tudtunk a szokásos applikáción autót hívni, mert azt írták, hogy red zone-ban vagyunk, nem tudnak bejönni a környékre. Közben lemerült az összes telefonunk, az utcán fogtunk taxist, aki viszont nagyon nem beszélt angolul, és útközben derült ki, hogy fogalma sincs, hova kell hoznia minket, csak a várost tudta. Bement egyirányú utcába forgalommal szemben, nekitolatott egy motornak, katasztrófa volt, nem volt térképe a mobilján, a mi telónkat pedig nem tudta tölteni. De végül hazanavigáltuk, de előtte mivel rossz felé ment, álltunk vagy fél órát a dugóban.
Amúgy a belvárosi rész olyan, mintha keveredne a nyugat a kelettel, nagyon vicces, van Burger Kingtől kezdve Sushi és minden bár, étterem, danceclub.

Még van 6 napunk :) Lesz még program, most már többnyire strandolós, el akarunk menni még Nusa Penida szomszédos kis pici szigetre is sznorkelezni. De messziról már láttunk teknősöket a vízben. :)

Puszi-puszi

Fwd: Bali 8.nap képek/3

>
>
>

2019. február 26., kedd

Bali 8.nap képek/4

Bali 8.nap képek/2

Bali 8.nap képek /1

Bali 8.nap

Imádom a szállásunkat. :) A lehető legjobban tettük, hogy átjöttünk Nusa Dua-ról ide Seminyakba. Van két szoba, az egyikhez egy fürdőszoba, ami nyitott, vagyis felül a csillagos ég, kőből minden, kavics a zuhany alatt, banánpálma a sarokban, őrületesen jó. Aztán van egy nyitott kertünk, tele szintén ilyen lapulevélszerű cuccokkal, rattan napozóággyal, medencével, fajárólappal, aztán mellette egy nagy nappali ülőgarnitúrával, étkezőasztallal, konyhával, és még egy külön fürdő, ami szintén valamennyire nyitott.
Imádom... És egész Balit is.

Amióta itt vagyok, nem vagyok álmos és fáradt, pedig eddig még nem aludtunk sokat. Tegnap éjjel mindenki későn ért haza, 3 körül feküldtünk le, ennek ellenére reggel 9-kor már felkeltünk, délelőtt aztán elszüttyögtük az időt, 11-kor mentünk ki reggelizni. A reggelizőhelyünk ezúttal itt a sarkon lévő medencés, nyugágyas, nagyon pofás hely volt, legelőször is kirendeltem egy gyümölcstálat görögdinnyével, papajával, ananásszal, sárkánygyümölccsel, csillaggyümölccsel, ójajjj isteni volt.
Fogtunk egy kocsit, már nagyon profi vagyok ebben. Van kifejezetten indonéziára egy gojek nevű alkalmazás, ami olyan mint az über, applikációval rendelsz egy kocsit, megadod hova akarsz menni, mutatja hogy mennyibe fog kerülni, milyen rendszámú kocsi jön érted, hány perc múlva és mutatja a térképen. Olcsóbb is mint a rendes taxi, és végre nem kell alkudozni, sokkal jobb áron is elvisz. Annyi, hogy mindenhova nem lehet kérni, mert annyira nagy a taxis maffia, hogy nem engedik őket az utcáról ügyfelet halászni. De ha megadjuk a szállást, vagy a beach bart, akkor oda minden további nélkül beengedik az őrök, csak meg kell mutatnia, hogy online rendelt fuvara van.
Ma Uluwatu-ba mentünk, a sziget legdélebbi pontjára, 24 km-re innen Seminyaktól. Azt nem tudjuk miért, de odefelé 175.000 rúpiát fizettünk, azaz 3.500 Ft-ot, visszafelé már csak 101.000-et, azaz 2.020 Ft-ot. Ami elég jó ár, ha ezt még szétdobjuk. Tömegközlekedés itt sincs. Amúgy lehet rendelni kocsit is és motort is. Mi eddig csak kocsit kértünk, abba beférünk ugye mind, klímás, csak lassabban halad mint a motor.

Uluwatu-ban a sziklára épült templomot néztük meg, a tenger hullámai elképesztő színekben törtek meg a szikláknál. Majmócák is voltak itt is, és valami brutál meleg. Már reggel 35 fok. Amióta délre jöttünk, még nem esett az eső.
A templom után a világhírű Omnia beach club-ba mentünk szintén Uluwatuban, és itt végre igazán lazítás volt, estig itt töltöttük az időt. Isteni kaják, koktélok, gyümölcstál, medencék, melynek a széle messzebbről nézve egybeolvad a sok-sok méterrel alatta lévő óceánnal. Olyan színek voltak, hogy Úristen, egyik képet sem színeztük meg, ez mind ilyen volt, amit be fogok csatolni, überbrutál. Szólt a zene, este pedig ki volt világítva minden. Annyi kép született, mint még talán egyik nap sem. :)

Virágok. Mondam már hogy imádom a frangepánit? Ott van minenhol. Az utcán a lábad előtt, csak felveszed, a fürdőszobákba bekészítve, az éttermekben, a taxikban, a helyiek hajában, mindenhol. És olyan illata van, hogy az valami mennyei. A fülem mögé teszem, és órákon keresztül érzem az illatát.

Puszi-pá, nagyon jó itt. Most éjfélkor éppen 28 fok van, kellemesen jár a levegő, JÓ ITT NAGYON...

Bali 7.nap képek/2

Bali 7.nap képek /1

Bali 7.nap

Gyors leszek. Lazítás van. :)

Nusa Dua-ban volt szállásunk a következő 9 napra, de tervet módosítottunk. Az a part a legmenőbb, luxus szállodák, tiszta tengerpart, de nekünk nem tetszett. Szép volt a szállodánk kertje, babzsákok és függő ágy a parton, de egy régi épület, nem tetszett a szoba,dohos volt, és hiába volt a reggelinél nagy választék, a friss gyümölcslevek teljesen fel voltak vizezve. Amikor itt olyan dzsúzok vannak hogy elájulsz.

Kifizettük már becsekkolásnál a szállást, ezért vissza kellett szereznünk, megoldottuk, és eljöttünk. A túloldalra, Seminyakba, ahol nem olyan steril a környezet, megvan a Bali stílus, hippisebb a part is. Találtunk egy szupi villát, olcsóbban is persze. ;)

Közben Balazs is visszatért Pápua-Új-Guineából. Harmadik magyarként megmászta a hegyet, ügyes volt. Tengerszint feletti 27 méterről 4300-ra felvitte egy helikopter, és egy nap pihenő után onnan másztak kb 800 méter szintkülönbséget. 5,5 óra alatt tette meg, és technikás volt, végig kötélpályán ment. Lefelé is helikopter, aztán át ide hozzánk. A helikopteres berepülés azért volt szükséges mert a világ legnagyobb aranybányája van alatta és veszélyes bennszülöttek.
Amúgy ez volt a 3.mászása a 7 kontinens legnagyobb hegyeinek megmászásából. :)

A villánk szuper, privát medencével és dzsungeles kerttel. Lementünk egy beach bárba, a Ku De Ta-ba, az is szuper volt. Ettünk, ittunk, pihiztünk, és fürödtünk a hatalmas hullámokban.
Egy baj van: túl meleg az óceán. 😂 De komolyan kb 30 fokos, anyunak való. ;)

Este én elmentem egy coworking irodába dolgozni, ott voltam hajnalig, elég jó volt a medence parton a légkondis teremben strandruhában, kókuszvizet szürcsölve dolgozni. De sajnos még itt is elég lassú volt a net.
Nagyon kényelmes az idő eltolódás, egy full nap után este 6-kor ültem be, amikor otthon még csak 9 volt, és a lányok otthon már hazamentek, amikor én még mindig bent voltam, letoltam egy munkanapot. És utána éjjel még otthon chilleztünk is, egyszerre értem haza a többiekkel.

Jó itt..... ❤️❤️❤️