2019. március 3., vasárnap

Bali 13.nap

Wáááááá, ma először életemben szörföztem!!!
Miután ma reggel sokáig aludtunk, kimentünk a Double Six Beachre, ahol az egyik beach bárban megünnepeltük Misi szülinapját, koktélokkal és tortával, majd pedig átmentünk a Batu Bolonghoz, mert megbeszéltem Barbival, a volt ügyfelemmel, aki a férjével már októbertől itt él a térségben ( kiköltöztek fél évre munka miatt), hogy elmegyek vele szörfözni. Ő itt kezdett el, 10 órát vett oktatótól, azóta pedig egyedül gyakorol. Szerzett nekem egy oktatót, egy nagyon cuki balinéz fiút, és megvolt az első szörf élményem! Fantasztikus volt. Először a parton kaptam instrukciókat, hogy hogyan kell feküldni a deszkán, evezni befelé a hullámokkal szemben, megfordulni, majd kifelé a hullám amikor alámkerül, felállni, egyensúlyozni, és siklani a vízen. Az első próbálkozásommal rögtön vízbe pottyantam, de utána olyan ügyes voltam, hogy ő is agyon dícsért, Barbi is, és én magam is nagyon büszke voltam saját magamra. Nagyon hosszan meg tudtam rajta állni, és hihetetlen élmény volt, ahogy alákapott a hullám a deszkán, és elkezdett tolni kifelé. Csúcs volt, azóta is erről áradozok.
Ami viszont kemény meló, utána hasalva újra beevezni, na az kemény karmunka. Már értem, hogy miért ül olyan sok szörfös a vízben... Eddig azt hittem, hogy a hullámot várják, ez persze igaz is, de hogy elfáradnak baromira, és ott pihennek, az is tuti. Másfél órát szörföztem, és ezalatt eléggé kidöglöttem, az utolsó hullámot már instrukció nélkül lovagoltam meg.
Szuper élmény volt, imádtam. :) Ma közepes hullámok voltak amúgy, és nagyon jó volt az oktatóm, nagyon figyelt rám, jól instruált, csomó minden hasznos dolgot elmondott. Legszívesebben mennék holnap is, de holnap a sziget legdélebbi részére tervezünk menni, nem fér bele.

A szörfözés után Batu Bolongon naplementét néztünk, közben a jól megérdemelt kókuszvizet ittuk, és gyümölcs-smoothy tálat ettem. Annyira jó volt Barbival találkozni! Egy csomó mindent elmesélt az itteni tapasztalatairól.
Megtudtuk például, hogy nagyon kemény taxi maffia működik többek között Canggu-ban, vannak helyek, pl. a Batu Bolong is ilyen, ahova vihetnek utasokat a Gojek-es és Grab-es alternatív taxisok, de onnan kifelé már csak a helyi taxisok. Mert ha állítólag meglátják hogy bemegy felvenni utast egy grab-es, azt a helyiek kirángatják az autóból és megverik. Ilyet élőben Barbi sem tapasztalt, de állítólag így van.
Megtudtuk azt is, hogy szerdán lesz a balinéz újév, amikor nem lehet kimenni az utcára, nem lesz internet, nem lesz áram, nem lesz nyitva semmi, otthon kell tartózkodni. Amíg vacsoráztunk, kapott is emailt a co-working irodából, ahova ő minden nap bejár dolgozni, hogy készüljenek fel, nem tudnak bemenni, gondoskodjanak maguknak otthonra kajáról, és töltsék fel előtte elektromos készülékeiket, és ne menjenek ki az utcára, mert begyűjtik a rendőrök.
Azt nem tudtuk meg, hogy ez egész Balira érvényes-e, vagy csak egy részére, de mi kedden sajnos hazamegyünk, így nekünk végülis már érdektelen.

Most csak ennyi, puszi-puszi

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése