2018. szeptember 29., szombat
Portugália utolsó nap
Sajnos már hazafelé tartunk. :( Kiélveztük az utolsó napot is ahogy lehetett. Korán keltünk, hogy mielőbb mehessünk a partra. Reggelinél 18 cikk görögdinnyét ettem, annyira finom volt, nem bírtam - így tél előtt valószínűsíthetően utoljára - abbahagyni. Gyorsan összepakoltunk, kicsekkoltunk aztán irány a part. Két fürdés között fent a sziklákon elsétáltunk a másik irányba pár kilométert, majd a tengerparton a vízben vissza. Nagyon sokan sétálnak mondjuk a parton, 5 kilométer megszakítás nélküli homokos part, lehet menni. Anyu menetelőknek hívta őket.
Délután kellett csak a reptérre indulnunk, így még fél 3-ig strandolhattunk. Az utolsó napsugarat is igyekeztünk magunkba szívni, jó lenne ha a barnaságom megmaradna egy darabig.
Szuper volt az egész hét, szerencsére hívásom sem nagyon volt, nem kellett dolgoznom. Szuper hely ez a Portugália, millió gyönyörű part, türkiz és kék óceán, finom homok, sárga sziklák, egyik hely még szebb mint az előző volt. Ja és rengeteg fa lépcső, ami vezet le a partra. A képek láttán utazás előtt kicsit féltem, hogy már nagyon magas bennem az elvárás a táj szépsége iránt, de a valóság mindent felülmúlt, óriási volt a szépség faktor.
Kedvesek voltak az emberek, magyarral nem találkoztunk egész héten, kivéve egy párt, akik az eldugott strandot keresték, ahová a sziklák között kellett lemászni. Kb pont annyi német mint angol, és sokan punnyadnak a medencénél a szálloda kertjében, ahol mi max 20 percet töltöttünk, egy csobbanás erejéig.
Meglepődtem, hogy az egyik portugál ember, aki az étteremnél beinvitáló volt, még csak nem is hallott Magyarországról.
Az árakkal is teljesen meg voltunk elégedve, ugyanis a gyümölcsöket leszámítva minden annyiba került, mint otthon. A közértben is, és az éttermekben is. A gyümölcsök közül az alma volt talán a legdrágább, 3,7 euró egy kiló. A narancs persze olcsó volt, az utcán mindenhol árulták. Nagyon sok gyümölcsöt ettünk a héten, a szállodában volt bőven.
Az időjárás egy csoda volt végig, kora reggel és késő este 26 fok, nappal 30-33, és még bárányfelhőt sem láttunk, csak talán az kétszer valamikor, akkor is csak a kép kedvéért, hiszen giccses naplementés kép felhő nélkül nem az igazi. 🤣
Ja, és rengeteg köcsög volt az út szélén, mármint köcsögöket áruló hely, elképzelni nem tudjuk hogy azt a sok szart ki veszi meg a kertjébe, kicsi és nagy köcsög mellett egy csomó idióta kerti szobor. ;)
Szóval még haza sem értünk, de már visszamennénk. 😃
Sent from my iPhone

Portugália 6.nap
Kezdünk barnák lenni...még kellene egy hét...vagy legalább pár nap...jól bírjuk itt...:)
Miután ma reggel is felfaltuk a dinnyekészletet, ma egyből mentünk a partra, hogy először itt beacheljünk, aztán induljunk tovább. Reggel apály volt, nagyon messze be lehetett a homokban sétálni a víz felé, és hosszan jöttek ki a hullámok a homokba, így tökéletes volt a benne dagonyázásban. Gyönyörű volt ahogy a vizes homokban tükröződött az ég, a sziklafal és a víz. Továbbra is jelentem, hogy az óceán vize meleg. :) Bár a szél lecsendesedett mára, és már csak lengedezett, mégis nagy hullámok voltak, bár végül még anyu is bejött a vízbe, még az sem zavarta, ha átcsapott a feje felett a hullám. Még a végén szörfös lenne belőle, ha előbb kezdte volna. :)
A délelőtti vízben heverészést követően befelé egy kis medencei úszás, jégkrémezés, aztán indultunk Praia de Marinhára, ami megint csak valami gyönyörűséges partszakasz volt. Amúgy Benagil mellett van, és minden vágyam lett volna hogy SUP-oljunk a sziklák között, de most sem jött össze. Még csak levittem volna a sok-sok lépcsőn a vízhez, és bent nem is voltak nagy hullámok, de a szélén igen, nehézkes lett volna a vízre szállás, nekem még csak-csak, de anyunak mindenképpen. Ráadásul itt nem volt komfortos a bemenetel, mert nagy kődarabokat sodort a víz, nem csak a finom homokot ami kint volt. SUP-ozást elhalasztottam máskorra. Gyönyörűséges fényképeket csináltunk a parton is, majd pedig elindultunk fent bejárni a sziklák tetején az ösvényt. Nagyon durva, hogy mindenhol végig lehet menni fent is, és itt is lélegzetelállító volt a kilátás. Még a szikla ablakok (vagy híd, kinek mi) tetején is lefotózott anyu. És persze mindezt szokásos 30-33 fokban.
Aztán úgy döntöttünk, hogy visszajövünk a szállás városkánkba, mert itt még egyik este sem vacsoráztunk, utoljára akkor itt megyünk el, és egyébként sem úgy adódott, hogy olyan helyen lettünk volna. Előtte pedig még naplementét néztünk a beach-en a homokban. Amúgy vicces, hogy kocsiból szoktunk öltözködni, reggel beteszünk mindent ami kellhet, mint ahogy Amerikában csináltuk, és aztán öltözünk a parkolóban. :) Na ma először tisztán, illatosan mentünk enni. És ide a közelbe, semmi flanc, és elájultunk, beültünk egy helyre, ahol fokhagymás disznókarajt ettünk sült krumplival, salátával, anyu sörrel, én üdítővel, nagyon-nagyon finom volt, és ez volt a legolcsóbb vacsink, 19 euró összesen. Olcsóbb, mint otthon mellettem a sörözőben ugyanez. Összesen 3 ember dolgozott benne, és volt kb 20 vendég. Kettő szakács a konyhában, és egy felszolgáló-leszedő-pultos-mosogató egyszemélyben, úgy rohangáltak mint pók a falon, a szakács is mindenes volt, simán felszolgált vagy éppen nála fizettünk, ha neki volt két másodperce. Ilyen sürgés-forgást még nem is láttunk, általában mindenhol ráérősek.
Amúgy még nem írtam a közlekedésről. Igazából csak kocsival lehet bejárni a környéket, főleg ha eldugott strandokra is megy az ember. Nekünk nagyon jó szolgálatot tesz a kis kocsink, napi 50-80 km-t megyünk átlagban, éppen hova. Viszont ezt viszonylag lassan, mert szinten mindenhol 50-el lehet menni. Waze ügyesen elnavigál bárhova, de a sebességkorlátozást nem mindenhol ismeri jól. Mindenhol körforgalom van, kb úgy érzem, hogy a megtett út felét körforgalomban töltjük. Ráadásul nyilván az esetek 95%-ban egyenesen haladunk rajta tovább. Autópályán még nem mentünk, de már nem is fogunk. A főút viszont végig fél méter magas fényvisszaverő rudakkal van a két sáv között kirakva, szerintünk emiatt nincs igazán baleset, mert előzni nem tudsz, annyival méssz, amennyivel előtted, ami max 50, elég jól kitalálták. És nincs dudálás, nyomulás, ráér mindenki. Ja, és a városban láttunk egy pár tuk-tukot is.
Autókázás során általában narancsliget, olajfa-ültetvény vagy fügesor között megy az utunk. Az itteni narancs isteni finom. Elsőre furi, mert ugyebár kezeletlen narancs, nem olyan otthoni fényes, mázas, és általában még zöldes, citromsárgás, nem olyan egyenletes narancs, azt hinnéd hogy nem érett, de pedig dehogynem, és isteni.
A hetünkbe nem fért bele, hogy elmenjünk a "világ végére", azaz Sagresbe, ami Portugália legdélebbi, Európa legnyugatabbi pontja, és amíg nem fedezték fel Amerikát, azt hitték hogy itt van a világ vége. Pedig nincs már onnan messze, mint ahol legelőször voltunk (Lagos), de akkor még úgy gondoltam máskor megyünk, aztán meg már nem akartunk oda-vissza több mint 3 órát autózni, mert a tudaton kívül, nem sokban különbözik a már látott partoktól. Meg hát mindenhonnan úgy kell hazamenni, hogy valamit még nem láttunk. :) Ezúton megjegyzem, hogy rengeteg beach-et még nem láttunk itt.
Ennyi jutott eszembe most, holnap még tudunk egy fél napot strandolni, aztán irány haza. Kb éjfélre fogunk hazaérni, úgy látom lesz vagy 3 fok. Akkor talán üres bőrönddel megyünk, és az összes létező ruhát magunkra húzzuk. Máshogy nem tudom elképzelni, főleg hogy szandálban jöttünk. :)

2018. szeptember 28., péntek
Portugália 5.nap
Halihó! Jajjj már egyre kevesebb van hátra a nyaralásunkból, de igyekszünk minden pillanatát, mondhatni napsugarát kiélvezni. :) Inkább maradnánk, és jöjjetek ide ti is, mindannyian. :) Már úgy belejöttünk a napi programba: negyed 9-kor kelünk, reggelizgetés fél 10-ig, összeszedjük magunkat, elindulunk egy beach-re, esetleg újratervezünk, aztán délután átmegyünk egy másik beach-re egy másik településen, ahol az estét is töltjük. Jó dolgunk van nagyon, kétszer még ugyanabban a városban nem vacsoráztunk, és kétszer még ugyanazon a strandon nem fürödtünk (kivéve a szálloda előtti részt, ott már kétszer). Annyi strand van, hogy a töredékét sem tudjuk bejárni, kellene hozzá egy hónap kb. Elképesztő, hogy mindegyik part másmilyen, de mindegyiknek megvan a maga varázsa. Mindegyik homokos, de van ahol finom homok, van ahol durvább, van ahol kagylótörmelékes, van ahol egész nagy kagylókat sodor ki a víz, van ami kis szűk öbölke, van ami több kilométer hosszú, van ami sziklás, van ami barlangos, van ami sík és van ami eldugott, szinte alig megközelíthető.
Ma még mindig fújt a szél, de már sokkal kevésbé, így reményekkel indultunk el a Benagil beach felé, bíztam benne hogy tudunk sup-olni és a híres sziklák közé menni, de sajnos a hullámok nagyon nagyok voltak, így nem lehetett vízre szállni sem sup-al, sem kajakkal, csak a motorcsónakok vitték a túristákat, de az nem buli, így odébbálltunk, mivel strandolásra maga a part nem tetszett. Carvoeiro beach-re mentünk, úgy véletlenül igazából, ami egy picike part, ami igazából víz alá kerül teljesen, mint később kiderült. Amikor eljöttünk, már egyre jobban borították be a hullámok a homokos részt, ami mögött már csak a sziklák voltak, így el kellett hagyni a strandot végül, de mi úgyis tovább akartunk még állni. Nagyon szupika kis strand, a sziklában volt egy nagy barlang is. Kár hogy nagyon nagy hullámok voltak, mert kényelmesebb lett volna ha kevésbé nagyok, anyu az elején belejött azért, de később már nem mert. A homokban ahogy ültünk, úgy kijött a víz, hogy még ott is arrébb lökött minket, jól megtöltve ezáltal homokkal a fürdőruhánkat. :)
Ezután Portimao városába mentünk, ami egy nagy-nagy városka, annak van egy Praia de Rocha beach-e, ami valami brutálisan nagy. Hosszú is és a homokos rész nagyon-nagyon széles, mielőtt a büfék kezdődnek, van vagy 200 méter. Nem értettük miért ilyen távol vannak a büfék / éttermek a víztől, de aztán megértettük, mivel a tenger kiönt, és röpke fél óra alatt kb létrehoz egy térdig érő tavat, elég nagy terület víz alá kerül. Ez anyunak marhára tetszett, főként hogy az óceán még mindig erőteljesen hullámzott. De szép látvány volt, azt meg kell hagyni. Annak ellenére hogy ez a település szerintünk hatalmas volt, este nem volt olyan nagy nyüzsgés, bár végül találtunk forgatagot is, de a 100-ad része sem volt tegnapi hatalmas forgatagnak. Vacsiztunk a kikötőben, az asztalunk közvetlenül a csónakokra nézett, nyugis volt, idilli.
Ha már kajáknál tartunk, ugyebár mi csirkét eszünk általában, ilyet, olyat, nem eszünk halat, sem más tengeri herkentyűt, de eddig minden este találtunk jó kis kaját magunknak. Az árakról annyit, hogy teljesen korrekt, 9-11,5 euró között mozog a kajánk, itallal együtt ketten 25 euróból megvagyunk, és teljesen mindegy hogy hol, legyen az a kikötő közvetlenül, óceáni legjobb kilátás, vagy a strandon a bár, mindehol ennyi. A fagyi is épp annyiba kerül mint otthon, és a boltban is minden. A halakról és tengeri mügyürkékről nem tudok nyilatkozni, mert azt nem figyelem, de gondolom az is teljesen szuper árszínvonal.
Már megint elmúlt éjfél, hihetetlen, be is fejezem mára, mindjárt reggeli dinnye... :)

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)