2016. október 30., vasárnap

Fuerteventura 5.nap

Hola,

Sajnos vége a nyaralásunknak, már a repülőn írok, de azért elmondhatjuk, hogy az utolsó napunk is jól telt.
Kisebb távolságra mentünk ma strandolni, ezt direkt az utolsó napra hagytuk, hogy minél kevesebb időt töltsünk utazással. Így reggeli után a 35 km-re lévő Glassbeach-re tartottunk, Corralejó homokdűnéi felé, ahol a dűnék a tengerig vezetnek, és a strandolható partszakasz itt is sok km-en elnyúlik.
Érdekes volt a homok, mert a sivatagi homokdűnék nagyon finom szemcsések és lepergősek voltak, azonban ahol találkozott az óceánnal, ott már nagyon furi, finom, de nagyobb szemcsés homok, ami még vizesen sem tapadt rá például a törölközőre, ellenben a bőrünkről se vizesen, se szárazon nem akart lejönni.
Úgyhogy hozunk haza magunkon egy adag sót és homokot. 😂
A part egyébként nagyon szép volt, persze ez sem hagyományos strand, az autók megálltak az út szélén, lesétáltak, de semmi büfé, WC vagy zuhany, ellenben szemetes az igen, itt kell megjegyezni, hogy az egész sziget gyönyörű tiszta, az elhagyott partszakaszokon sincs eldobálva semmi. Kevesen voltak, mert az emberek eloszlottak a hosszú parton.
A tenger gyönyörű türkiz színű volt a homoktól, és rettentő tiszta, valószínű erről kapta a nevét. A hullámok ellenére áttetsző volt nagyon, kihozta a hullám a homokot, de mire visszahúzódott, már le is rakódott, és a tiszta víz áramlott vissza.
Ja, és itt volt a víz a leghidegebb, viszont kevésbé hullámzott, úgyhogy még anyu is bejött úszni kétszer is.
Az idő többnyire napos, bárányfelhős volt, és vagy 30 fok, szóval ott a parton lábunkat lógatva a vízbe arra gondoltunk, hogy semmi kedvünk otthon a hideghez. 😊
Egyébként kiderült, hogy előző héten szikrázó napsütés volt végig, és nagy szél (kb 30 km/ó), ahogy szokott, ehhez képest nekünk felhősebb hetünk volt, csak kis széllel (kb 10 km/ó).

Összegezve szuper volt, nagyon tetszett a sziget, csodás partokkal, szinte mindenhol fürödhető, és mindenhol más és más. A hegyek, lávasziklák, sivatagi homokdűnék, sokféle tengerpart, az utak, a körforgalmak, és a barátságos emberek, a teljesen normális árak, mind-mind tetszett. 640 km-t autóztunk az 5 nap alatt, 26 euróért tankoltunk 32 liter gázolajat, a kis bérelt Corsánkkal bejártuk amit ez idő alatt tudtunk, de maradt még felfedezetlen látnivaló, pl. a híres Cofete part kimaradt délen. De majd legközelebb? 😉

Adios Fuerteventura

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése