2016. október 31., hétfő

Fuerteventura 5.nap képek

Felszálltunk 30 fokban, landoltunk 5 fokban, jajjjj... 😬
Közvetlen Wizz Air járattal 4 óra 40 perc volt az út.
Barnák vagyunk. 😊
Fűtünk. 😉

2016. október 30., vasárnap

Fuerteventura 5.nap

Hola,

Sajnos vége a nyaralásunknak, már a repülőn írok, de azért elmondhatjuk, hogy az utolsó napunk is jól telt.
Kisebb távolságra mentünk ma strandolni, ezt direkt az utolsó napra hagytuk, hogy minél kevesebb időt töltsünk utazással. Így reggeli után a 35 km-re lévő Glassbeach-re tartottunk, Corralejó homokdűnéi felé, ahol a dűnék a tengerig vezetnek, és a strandolható partszakasz itt is sok km-en elnyúlik.
Érdekes volt a homok, mert a sivatagi homokdűnék nagyon finom szemcsések és lepergősek voltak, azonban ahol találkozott az óceánnal, ott már nagyon furi, finom, de nagyobb szemcsés homok, ami még vizesen sem tapadt rá például a törölközőre, ellenben a bőrünkről se vizesen, se szárazon nem akart lejönni.
Úgyhogy hozunk haza magunkon egy adag sót és homokot. 😂
A part egyébként nagyon szép volt, persze ez sem hagyományos strand, az autók megálltak az út szélén, lesétáltak, de semmi büfé, WC vagy zuhany, ellenben szemetes az igen, itt kell megjegyezni, hogy az egész sziget gyönyörű tiszta, az elhagyott partszakaszokon sincs eldobálva semmi. Kevesen voltak, mert az emberek eloszlottak a hosszú parton.
A tenger gyönyörű türkiz színű volt a homoktól, és rettentő tiszta, valószínű erről kapta a nevét. A hullámok ellenére áttetsző volt nagyon, kihozta a hullám a homokot, de mire visszahúzódott, már le is rakódott, és a tiszta víz áramlott vissza.
Ja, és itt volt a víz a leghidegebb, viszont kevésbé hullámzott, úgyhogy még anyu is bejött úszni kétszer is.
Az idő többnyire napos, bárányfelhős volt, és vagy 30 fok, szóval ott a parton lábunkat lógatva a vízbe arra gondoltunk, hogy semmi kedvünk otthon a hideghez. 😊
Egyébként kiderült, hogy előző héten szikrázó napsütés volt végig, és nagy szél (kb 30 km/ó), ahogy szokott, ehhez képest nekünk felhősebb hetünk volt, csak kis széllel (kb 10 km/ó).

Összegezve szuper volt, nagyon tetszett a sziget, csodás partokkal, szinte mindenhol fürödhető, és mindenhol más és más. A hegyek, lávasziklák, sivatagi homokdűnék, sokféle tengerpart, az utak, a körforgalmak, és a barátságos emberek, a teljesen normális árak, mind-mind tetszett. 640 km-t autóztunk az 5 nap alatt, 26 euróért tankoltunk 32 liter gázolajat, a kis bérelt Corsánkkal bejártuk amit ez idő alatt tudtunk, de maradt még felfedezetlen látnivaló, pl. a híres Cofete part kimaradt délen. De majd legközelebb? 😉

Adios Fuerteventura

Fuerteventura 4.nap képek 2.rész

Fuerteventura 4.nap képek 1.rész

Fuerteventura 4.nap

Utolsó este van, jajjjj, nem akarjuk, úgy belejöttünk, úgy élvezzük, és még nem néztünk meg mindent!

Ahogy ma délután fél 6-kor még az óceánban ugráltam a hullámokban, majd néztük a homokból a szörfösöket a 30 fokban, még a gondolatát is elhessegettük annak, hogy holnap éjfélkor talán 3 fokba érkezünk haza, és hétfőn már délután 5-kor sötét lesz? Jajjj :(

Hogy telt a mai napunk? Strandolással! És milyen helyeken!!! Reggel felhős időben indultunk útnak, El Cotillo felé, a sziget északnyugati csücskébe.
Útközben a felhők elvonultak, 26 fok lett, ami kb 32 volt érzetre, kellemes szellő.
Célirányosan mentünk, ugyanis letöltöttem egy app-et Fuerteventura strandjaival, és még milyen jó, mert így tényleg a legszuperebb helyeken voltunk, pontosan oda tudtunk navigálni. Ha csak a városba navigáltunk volna, akkor be kellett volna érnünk a "gagyi" városi parttal, de így, csoda várt ránk... a világ vége után kettővel... 😉
El Cotillo környékén egy csomó lagúna van, mind más és más, mi először Caleta del Marrajo-t kerestük meg, ami fehér homokos, fekete lávaköves, érdekes kontrasztot alkotva a türkiz és kék óceánnal. Persze nem a városban van, egy félig kész úton kellett menni, ami földútba vezetett, az vitt egy világítótoronyig, a mi helyünkig. Nem tudom hányszor mondtam, hogy gyönyörű, de azt hiszem sokszor. Nem is írok semmit, a képek majd magukért beszélnek.

Ezután egy másik partot kerestünk meg, az előzőtől 7 km-re, úgy hívják hogy La Escaleta. Anyu azt mondta, hogy ha a mai nap nem lett volna, akkor a civilizált közlekedés jellemezte volna a hetünket. 😉
Mert bizony a város után 4 km-t föld- vagyis homokúton tettünk meg, (már értem miért kopog annyira a bérelt kocsi), a semmi közepén, a tenger felett, a hegyek alatt, szóval földöntúli tájon, de bíztunk benne, hogy a megadott korfináták jó helyre visznek, vagy legrosszabb esetben visdzafordulunk. És igen, odaértünk, a lávadziklák tetejére, és lenéztél és áááá. A fekete lávadziklák tövében sárga homok, nyaldossa a kék óceán.
A sziklákról egy kőlépcsőn lehetett lejutni a vízhez, aholaztán hatalmas hullámokban lehetett fürdőzni. A sziklák közt pedig cuki kis mókusok szaladgáltak.

Ez után a visszafelé földúton megálltunk még egy helyen, ez kevésbé giccses, bár hasonlóan győnyörű, és könnyebben negközelíthető, tele volt szörfösökkel. Nagyon jó volt nézni őket, ahogy lovagolják a hullámokat, én bementem hullámozni, anyu beérte a térdig merüléssel a vízben, sétálással a homokban.
Egyébként a vízhőfok kitűnő, 23-24 fok kőrül van, elsőre hideg, utàna kellemes.

Tök érdekes, hogy ezeket a csodás helyeket érintetlenül hagyják, nem épül szálloda a közelben, azok közelében csak bénább strandok vannak.

Este ármentünk a sziget északkeleti csücskébe, Corralejo-ba, vacsiztunk a kikötőben, sétáltunk, és onnan jöttünk haza, a 40 km-re lévő szállásunkra.
Robi mondtam már, hogy szinte mindenhol 3G van? A semmi közepén is? 😂

Holnap még van egy napunk, megint új helyre megyünk strandolni. 😄

Pusziiii

2016. október 28., péntek

Fuerteventura 3.nap képek 2.rész

Fuerteventura 3.nap képek 1.rész

Fuerteventura 3.nap

Halihó,

Újabb este, egyet az elején rögtön leszegezhetünk: Nem akarunk hazamenni. Nekünk JÓ ITT! 😄 Itt ülünk a medencénél a nyugágyban, mezítláb és nyári ruhában, este 9 után, otthoni idő szerint már 10 után, és olyan jóóó. 24 fok, szokás szerint, tökéletes. Csak a Sangria hiányzik a kezemből, ezért mérges is vagyok, most zárt be a bár a medencénél, miután letettem a slusszkulcsot. Na mindegy... nem panaszkodom 😂😂😂
Ezt az időt kibírnám egész évben! Igaza van annak, aki ide jön telelni. Nappal 24-26 fok, ami bizony 30-nak tűnik az afrikai légmozgás miatt, éjszaka szintén 24, kellemes.
Abba pedig bele se gondoljatok, hogy otthon mikor is sötétedik? Én már nem is tudom, talán fél 6-kor? Itt bizony itteni idő szerint fél 8-kor. Isssteni.
A szél hol jobban fúj, hol kevésbé, hol egyáltalán nem. Kicsit tartottam tőle, mert a sziget neve erős szelet jelent, nem véletlenül, de egyáltalán nem fúj zavaróan, meleg szél fúj, nagy hullámokat kelt, de kellemes. Ma viszont szinte szélcsend volt.

A szupi reggelink után ma szintén délnek indultunk, az Oázis Parkba, ami állatkert és botanikus kert egyben. Mivel mára kicsit felhős-záporos napsütést írtak, gondoltam inkább ma menjünk oda, aztán holnap strandolni. Ehhez képest legnagyobb részt hétágra sütött a nap, volt vagy 32-nek tűnő hőfok, égetett a nap ( ma már nem felejtettük el bekenni magunkat ), aztán tényleg volt pár csepp eső, de tényleg csak pár csepp.

A park nagyon jó volt, az egész napot szinte ott töltöttük. Azt olvastam, hogy a tenerifei Loro Parknál sokkal jobb, és az sem volt kutya, ezért hatalmas elvárásaim voltak. Az elején nem gondoltam olyan jónak, valahogy nem volt olyan nagy tér, de aztán rájöttem hogy csak más. Sok állat volt, de itt nem volt pl. bálna és delfin, nem volt olyan papagáj felhozatal, (ugye Nóryka az milyen jó volt?), de ezt kompenzálta a hatalmas botanikus kert, tele hatalmas kaktuszokkal, pálmákkal.
Végignéztünk mindent, lejártuk a lábunk, voltunk fóka show-n és hüllő show-n, szelfiztünk tevével, zebrával, zsiráffal és kecskével, majd ámultunk és bámultunk a fölénk magasodó kaktuszok láttán. A világ minden tájáról származó növény és állat mind feliratozva volt, micsoda és honnan származik, gyönyörű gondozott volt az egész park, minden egyes növénynél öntözőrendszer.

Este vacsi, séta a tengerparton, majd lazulás a medencénél.

Ja, persze semmire nincs időnk 😂😂😂
Már most tudjuk, miket nem fogunk tudni megnézni 😬

Holnap strand!
Puszi

Fuerteventura 2.nap képek 2.rész

Fuerteventura 2.nap képek 1.rész

Fuerteventura 2.nap

Hol is kezdjem a mai napot? Még csak a második, de olyan érzésem van, mintha már egy hete itt lennénk. :) Reggeli. Írtam már róla? Nagyon szupi reggelink van, sült bacon, sonka, tükörtojás, rántotta, omlett, bab, zöldségek, stb, fánk, fincsi fánk, csokis is 😜 Szóval nem éhezünk, sőt... a mai vacsoránk egy étteremben is olyan adag volt, hogy megenni sem bírtuk.
Mivel reggel hétágra sütött a nap, el is indultunk délnek, a 90 km-de fekvő Morro Jable felé, azzal a remènnyel, szándékkal, hogy ma bizony strandolni fogunk. Az út mindenhol rettentő jó minőségű, pedig kietlen tájon, dombokat kerülgetve vezet, nagyon furcsa. Egyrészt azt érzed, mintha a Marson lennél, sárga homok, fekete vulkanikus kövek, dombok, növényzet semmi, mintha az egyetlen túlélő lennél, közben meg szuper karbantartott utak, egyértelmű jelzőtàblák, és minden körforgalom közepén egy kis oázis pálmákkal, kaktuszokkal, virágokkal, elképesztő. Mindenhol körforgalom van, ami által nagyon jól lehet haladni, városon belül és kívül is. A virág szigetek, pálmák körül a földben mindenhol öntözőcsövek. Ja, és minden út mellett szervíz út megy, a munkagépek, stb így egyáltalán nem mennek a jó minőségű főúton. Hoppá, lehet ezt így is.
Simán, GPS és térkép nélkül mentünk, mintha már ezerszer jártunk volna itt. :) Megálltunk Costa Calma-nál, lementünk a főútról egy vadregényes homokos "földúton" a tengerhez, itt kezdődik az a 30 km hosszú egybefüggő homokos beach partszakasz, ami egészen Morro Jable-ig tart, és Sotaventonak hívják. Hát gyönyörű!!!! Több helyen is voltunk a nap folyamán, de mindenhol gyönyörű, mindenhol más, a képek majd magukért beszélnek. :) A szél fúj szinte mindenhol, levegő 24 fokos, de délutánra már 30-nak tűnt, így október utolsó napjaiban fergeteges élmény volt a tengerben fürödni, a homokban sétálni, a kocsiba beszállva izzadni. Jelentem, leégtünk, nem kicsit! 😂 A víz szupi volt, nekem teljesen jó hőmérsékletű, nagy-nagy hullámokkal, de anyunak is volt kedvére való kacsaúsztató. Gyönyörű volt, na. 😀

Találkoztunk csacsikkal, kecskékkel és valami sivatagi mókusokkal. :) No meg halakkal és csigákkal.

Este a szomszéd településen voltunk, Caleta de Fuste-n, amit imádtunk. Gyönyörű, hatalmas de barátságos szállodák, gyönyörű part, egy több kilométer hosszú tengerparti sétánnyal, fent a sziklák fölött sétálsz és csak ámulsz, hogy gyönyörű, a nyugalom útvonala. Rendezett, virágokkal, pálmákkal, mindennél öntözőrendszer, a sétány végig kivilágítva, jajjj, nekem eddig a kedvencem. Már megint jó helyre foglaltunk szállást. :) mert mind közül amit eddig láttunk, ez a legszebb település, a szomszéd. Nem nyüzsgő, nyugodt, relax, gyönyörű.
Elképesztő, hogy szárazság van a szigeten, de közben meg minden egyes pálmánál öntözőrendszer. Némely településrész egy oázis, zöldellő, buja növényzettel.

Árak. Apu biztos kíváncsi, ezért erről is írok. Teljesen normàlis, sőt. Gázolaj 0,82 euró/ liter, ami sokkal olcsóbb mint otthon. Boltban a zöldség-gyümölcs drága, de minden más ugyanannyi mint otthon. Pl. csirkemell 5 euró/kg. Étterem teljesen jó, 8-10 euró egy csirkemelles főétel amit anyuval jellemzően eszünk.

Elfáradtam, abbahagyom, beszéljenek a képek. Azt külön teszem fel, sok mindenkinek be van állítva hogy e-mailt is kap róla, de nem működik teljesen jól, ezért az a biztos, ha itt nézitek:
utazobari@blogspot.com

Puszi mindenkinek!



Az iPademről küldve

2016. október 26., szerda

Fuerteventura 1.nap

Halihó!

Kijelenthetjük, hogy a mai nap a változatosság jegyében telt.
Az éjszakai és reggeli felhőszakadás után ki gondolta volna, hogy még délelőtt kiderül az ég és útnak tudunk indulni? Sőt mi több, rövidnadrágban és ujjatlanban, igaz kezdetben egy felsővel és cipőben, de aztán már teva szandira váltottunk és lekerült a felső is. Jajjjjjj de jóóóó volt, melengető napfény, 23 fok, ha a szél nem fújna, bizony az 30-nak tűnne. Fúj a szél, hol jobban, hol kevésbé, de nem hideg.

Északra indultunk a kis kocsinkkal, és felmentünk a sziget csücskéig, Corralejo-ig. Útközben vagy ezerszer meg akartunk állni, mert mindig szebb volt a látvány mint egy perccel előtte. 😉 A tenger színei, az valami csodálatos, a homoksárgától a zöldön, türkizen át a sötétkékig. Ezer szín, gyönyörű, köszönhető az afrikai homoknak, ami a sziget keleti oldalát borítja.

Képzeljétek, Corralejo felé tenger az út egyik oldalán, homokdűnék a másikon. Persze hogy megálltunk és felcaplattunk a sivatagi homokban egy darabig, felhőszakadás után egy órával már csak annyira volt vizes, hogy a szél ne hordja az arcodba.

A vihar miatt a strandokon piros zászló lobogott, de volt aki az erős hullámok ellenére belemerészkedett, mi azonban egyelőre élveztük, hogy rövidnadrágban szinte melegünk van. Kite-osok és szörfösök paradicsoma a sziget egyébként a nagy szél miatt, kite-ost sokat láttunk. Megálltunk itt-ott, aztán egyik pillanatról a másikra jött egy újabb zivatar, így addig beültünk ebédelni, majd át akartunk menni a sziget északnyugati oldalára, a híres El Cotillo strandot megnézni, ha már arrafelé jártunk, de mielőtt odaértünk volna, vissza kellett fordulnunk, mert olyan eső volt ott. Irány vissza, amerre még láttuk az eget, de a zivatar persze gyorsabb volt nàlunk. Pillanatról pillanatra változott az idő, és mondanom sem kell, mire visszaértünk a mi falunkba, heves eső után már újra sütött a nap este. 😄 Ahhoz képest hogy itt szinte soha nem esik, eddig nekünk volt benne részünk bőven. 😂

Ja, azt nem írtam, hogy tiszta kopár a sziget, kb a semmi közepén autózol hegyeket kerülgetve, de olyan csúcs minőségű az út, hogy csuda. És gyönyörűen ki van táblázva minden. És bicikliút, futóút is fut végig sok helyen, leesett az állunk.

Este elmentünk sétálni még itt a környéken, és találtunk közvetlen a vulkanikus fekete sziklás tengerpart mellett egy sétányt, padokkal, bicikliúttal, ami szimpi volt, elindultunk rakta, annyira szép volt, csak jó sokára eszméltünk rá, hogy egészen a következő településig tart.
Visszafelé azt vettük észre, hogy lement a nap egy hegy mögé, majd elkezd minden narancsban-vörösben izzani a hegy körül, lenyűgöző volt, a mai nap csúcs látványa.

Holnap jó idő lesz állítólag, minden szàndékom fürdeni a tengerben. 😊

Anyu pedig már azt számolja, kevés lesz az öt nap. 😂😂😂

Van jó pár eladó ház, nem érdekel valakit? Jó hely 😉

Nóryka, a táskás képet Neked és Zoénak ajánlom. 😊

Mára ennyi, Pusz


Sent from my iPhone

Fuerteventura megérkezés

Buenos días mindenkinek,

Úgy döntöttünk, a hagyományokat folytatva blogot írunk a nyaralásunkon, így nem zavarnak senkit az üzenetek, és vissza is tudjuk majd nézni. Egész meglepődtem pl. hogy tavaly Korfun írtam, nem is emlékeztem. 😁

Megérkeztünk a Kanári-szigetek második legnagyobb szigetére, Fuerteventurára. 
Kedd reggel 8.45-kör indult a gép Berlinbe, másfél óra múlva már ott kerestük a megfelelő terminált. Várakozás a következőre, csalódás a berlini reptérben, mert igaz, jó kávét ittunk, de picuri volt a mi trminálunk, alig tudtunk nézelődni. De azért elütöttük az időt, délután 2-kor indult a gép Fuerteventurára. Aztán odafent nem tudjuk mi történt, mert az utazási idő 4 óra 40 perc lett volna, ehhez képest 6 órát töltöttünk a levegőben. Egy felet pepecseltünk mire felszàlltunk, de aztán, csak bemondták hogy késünk, meg alattunk rossz idő volt, de nem értjük. Itt egy órával kevesebb van mint otthon, végül itteni idő szerint este 7-kor szálltunk le. 
Az utazáshoz annyit, hogy nagyon modern utazók vagyunk, anyu a telefonján mutogatta a beszállókártyáját, én az okos órámon. 😀 Úgy tűnik ez utóbbi még újdonság nekik, mert odáig voltak tőle, a lenti ember mondta, hogy nála én vagyok az első ilyen, a gépen meg a személyzet teljesen odáig volt, hogy "It's so cute, yeah, it's 2016." 😂

Leszállás után vetkőzés, kellemes 22 fok fogadott minket este, eső után. Felvettük a bérelt kocsit, egy Opel Corsát, és irány a szálloda.

Igen, eső... A szigeten egész évben szárazság van, szinte nem esik az eső. Októberben-novemberben az átlag esős napok száma havonta 2. Ez pont tegnap volt és ma van. 😂 Este nem esett már, elmentünk kicsit sétálni, vacsorázni, majd közben ömlött, anyuval röhögve, esőben jöttünk haza. Aztán egész éjszaka ömlött az eső. Így volt ez reggel is. A reggeli 8 órás napfelkeltét átaludtunk, spanyolosan 9-kor mentünk reggelizni, szakadó esőben. Vicces látvány fogadott bennünket, nincsenek ezek hozzászokva a vízhez, konkrétan az egész szálloda beázott, az étteremben még a szakácsok is a vizet takarították, a kirakott poharakra, tányérakra csöpögött a víz, a padló egy merő tócsa, de a legjobb, hogy jókedvben mindenki, még azon is röhögtek amikor 5 perc múlva az áram is elment. 

Most, egy órával később már látszódik valami kék az égből, szóval van remény, mindjárt útnak indulhatunk. 😃😃Hihetetlen változás egy óra alatt. 

Már most imádom a szigetet! Ja, a szállás gyönyörű! 

Na indulásnak ennyi, puszi!

Adios

Fuerteventura megérkezés képek