Direkt nem írtam, hogy utolsó nap, mert nem akarunk hazamenni. Még nem próbáltuk ki az összes éttermet (bár nekem és anyunak korlátozott a választék), de legfőképp még nem sikerült az összes strandot kipróbálni, amit akartunk.
Ma hétágra sütött a nap, nagyon meleg volt már reggel, az utolsó bárányfelhőt is elriasztották a zengő kabócák, azonban nagyon erős szél volt. Ettől hatalmas hullámok, igazi megpróbáltatás volt ellenük küzdeni. De anyu már nagyon belejött ebbe, már nem zavarja ha beteríti a fejét a hullám. 😉
Relax volt egész nap a csodás parton, aztán naplemente után elállt a szél, és most este szuper itt a medencénél.
Összegezve a hetet:
Korfu gyönyörű, szuper szállodát választottunk, ahol a legjobb kilátású szobát kaptuk (30-31). Remek kiszolgálás mindenütt, nagyon kedvesek a vendéglátó helyek, próbálnak magyarul kommunikálni és nagyon boldogok ha megpróbálod viszont görögül. Az utak labirintusok, hegyről fel-hegyről le, szerpentínek kanyarognak, nagyon keskenyek, nem egy helyen félre kell állni ha szembe jönnek, és rengeteg a kátyú. De a mi kis bérelt Clio-nk bírta a strapát. De a navigáció jól jött. 😊
A pálmafák és banánlevelek látványával nehéz betelni, de akárhogy próbáljuk, nem fér be a bőröndbe. 😉
A tenger, az öblök, a sziklák, a minden gyönyörűűű...
Az azért látszódik, hogy szeptember második felétől már sokkal változékonyabb az idő, és lehetnek hideg szeles napok és nagy esők.
De most a héten még szuper volt, kellett a kiránduló idő is, csak a felhőszakadástól tekinthettünk volna el, abból otthon is van elég.
Indulás - mondja anyu.
Pusz
Sent from my iPhone
2015. szeptember 12., szombat
2015. szeptember 11., péntek
Korfu 6.nap
Folytatódik a tudósítás, ne maradjatok hír nélkül, nekem pedig ez a levezetés este. 😊
Apropó, nem dolgoztam semmit egész héten! 😊
Csodás reggelre ébredtünk, verőfényes napsütés, és meleg, jajjj nagyon jó volt.
Szokásos reggeli a félig nyitott teraszon, aztán irány strandolni. Agios Stefanosba mentünk, a kedvenc strandunkra, messze a napágyas részen túl, ahol nincs ember csak a homok és a hullámok. 😊 Bohóckodàs, fotózás, hullámfürdő, napozás, sétálás, Robinak görög sali a bárban...
A szél ezen a partszakaszon általában nagy, ennek köszönhetőek a hullámok, de délután amikor visszajöttünk a Canal d'Amourhoz, itt is hasonlóan nagy volt a szèl, de végülis ezek fújták el az esőfelhőket, örülünk neki. 😊
Az eső óta kissé lehűlt este a levegő, most éppen este tízkor csak 22 fok van, de egye fene, a szoknyàm fölé egy kis hosszúújjút elviselek, de a papucs és szandál helyett nem akarok cipőt húzni otthon sem!
Ma este Kassiopi-ba mentünk körbenézni és vacsizni, amit az eső miatt tegnap nem tudtunk megnézni. 25 km-re egy cuki kis település, cuki kikötővel, ahonnan az albán partok látszódnak az inkább közelben mint távolban.
Egy szuper tavernában ettünk, igazi görög személyzettel, a felszolgáló bácsika még énekelgetett is magában, és hátba veregetett mikor megkérdezte hogy ízlett-e minden. 😉
Vacsi közben szélcsend lett, aztán most megint nagyon fúj, ez nagyon érdekes hogy percről percre meg tud változni az időjárás.
Holnap újra strand ( még nem vagyunk elég barnák ), elvileg állítólagosan szép öblöket fedezünk fel 30 km-re innen Paleokastritsa alatt. Aztán meglátjuk...
Pussssz 😊

2015. szeptember 10., csütörtök
Korfu 4-5.nap
καλησπέρα, azaz jó estét!
Nóryka hiányolta, hogy tegnap nem érkezett hír, most bepótolom.
Megérkezett Robi Róbert, mentünk érte reggel a reptérre. A reggeli után egy koktéllal köszöntöttük a Logas Beach Bar-ban, ahol a "hú de szép" és "azta de gyönyörű" kifejezések váltották egymást, miközben ringatóztunk a bárszék feladatot ellátó hintában. Mekkora ötlet! Ülsz a hintában a szikla tetején és előtted / alattad a tenger, kezedben a mojito... 🌅
Miután kigyönyörködtük magunkat, elindultunk a homokos strandunk felé, de fürödni már nem tudtunk ( illetve tudtunk volna de nem akartunk ), mert megérkezett csak csütörtökre várt eső.
Igazából pont azért nem néztük meg mikor megérkezett Robi, a fővárost, mert azt a rossz időre csütörtökre akartam hagyni.
Így az irányt Paleokastritsa mellé, az Angyalvár felé vettük, de sajnos mire odaértünk, már ömlött az eső, kiszállni sem tudtunk. Innentől kezdve éjszakáig ömlött, és hideg is lett, bár azt hiszem erről most eltérő elgondolásunk van veletek, lehet hogy örülnétek a 17 foknak. 😊
Úgyhogy tegnap nem sok esemény történt, este meg mindannyian bepunnyadtunk.
Ma reggel azonban napfényre ébredtünk, gyönyörű felhőkkel tarkítva, és az sem vette kedvünket, hogy nem volt a szállodában se áram, se víz. Reggelit azonban kaptunk, gázzal főznek. 😊
Hideg-meleg ruhával felszerelkezve mentünk a fővárosba, minden eshetőségre felszerelkezve. Először a reptér melletti kis sziget nyúlványra, a Kanoni gáthoz mentünk, ahol rögtön bevetettük magunkat az első kávézóba, mivel reggel áram nélkül nem volt kávé a szàllodában. És milyen jól tettük, egy annyira szuper kávézóba sikerült beülni, ami egyáltalán nem a nagy turistás hely volt, kinézetre kis ütött-kopott retro. De még nem is kértük ki a kávét, már hozták nekünk a 3 nagy pohár vizet. Majd az isteni finom cappuccino és latte mellé még sütikét is kaptunk. És mindezt csodás környezetben, teljesen korrekt árakon.
Tuti nem véletlen hogy épp előtte álltunk meg. 😊
A Kanoni gátnál elég sokat időztünk, nagyon szép volt a látvány, a szigetecske a templommal és a fel és leszálló repülőkkel, no meg a felhőkkel, gyönyörű volt. Mert voltak felhők jócskán, meg süvítő szél, meg olykor egy kis eső is.
Ezután irány a belváros, hát az összes ember ott volt talán, parkolni is alig lehetett, de aztán sikerült, és a következő véletlen, hogy pont egy zöldséges mellett szálltunk ki, ahol mit láttunk meg? Friss fügét! Amire egész héten vágytam, de sehol nem lehetett kapni, a fákon láttuk hogy még zöld a második érés. Vettem egy dobozzal, részemről egész napra boldogság volt.
A következő meglepetés, hogy meg akartuk találni a gyümölcs és halpiacot, és nem egyből oda tévedtünk? 😊
Aztán meg Robi Róbert boldogságához egy görögsaláta kellett, kerestünk egy picit eldugottabb helyet, egy lovely teret, és oda beültünk. ( Anyu boldogságához pedig csak egy nagy adag fagyi kellett ) 😊
Majd bevettük a régi erődöt, bolyongtunk a hatalmas erődítményben, elhűltünk a méreteken, hát nem egy sümegi vár az már biztos.
Közben egyébként vagy 30 fok lett, felhővel tarkított napsütéssel, melegünk volt.
Sétáltunk még a városban, a tengerparton, majd kitalàltuk hogy visszafelé nézzük meg még Kassiopi települést a Pantokrátor hegy túloldalán, de aztán épp hogy odaértünk a kikötőbe, ami nagyon tetszett mindannyiunknak, elkezdett esni később ömleni az eső, így végül nem maradtunk.
Vacsi Sidariban, séta kevezetésképpen, most meg alvááás, hogy holnap napsütötte strandidőre ébredjünk. 😊
Ehhez ma este már elkezdett melegedni az idő, a tegnap késő esti 17 fok felment 24-te. 😊
Pusz mindenkinek

2015. szeptember 8., kedd
Korfu 3.nap
Hahó!
Utolsó napunk itt Robi nélkül. 😊 Habár azt mondta, ma kevésbé jó helyre menjünk, azért csak nem volt olyan rossz és unalmas. 😊
Ma egész nap hétágra sütött a nap, viszont nagyon fújt a szél.
Tanakodtunk merre induljunk, bepakoltunk melegebb ruhát is a kocsiba, de szerencsére nagyon meleg volt a szél ellenére.
Végül úgy döntöttünk, amíg süt a nap, megyünk strandolni, a tegnap felfedezett szuper helyre, Agios Stefanosba, a jó kis végtelen tengeri homokmezőre. Ma még gyönyörűbb volt, mint tegnap, hatalmas hullámokkal, mindenfelé csak fehér tarajok.
A víz szuper meleg volt, vagy másfél óráig lubickoltunk egyhuzamban a hullámokban, anyu is bemerészkedett, és nagyon élveztük az ugrálást, merthogy muszáj volt ha jött a hullám, különben beterített.
Megállapítottuk, hogy ez Zoénak tökéletes hely, csak beülteted a vízbe a homokba, és elvan. Anyuka meg mellette lubickol. Voltak páran nagyon picurka gyerekkel, és nagyon élvezte. 😊 És a repülőn is mellettünk egy kb. 8 hónapos gyerekkel voltak, hang nélkül bírta, fel és leszálláskor folyamatosan etették és itatták, gondolom hogy rágjon, ne duguljon be a füle, mert neki még nem tudod mondani hogy nyeljen egyet.
Na szóval, ma is megállapítottuk, hogy az emberek nem normálisak, csak döglenek a medenceparton vagy a tengernél a nyugágyakban, ahova még a sört is odaviszi a pincér, ahelyett hogy kicsit sétálnának és gyönyörű helyekre mennének.
Egyébként angolok vannak, németek és képzeljétek, magyarok. Ennyi magyarral nem is tudom mikor találkoztam utoljára külföldön. De a normálisabb fajták. 😊 Több étteremben van magyar étlap.
De amikor én görögül köszönök, akkor fülig ér a pincérek szája, nagyon örülnek neki. 😉
Strandolás után szerpentinek sora, irány Paleokastritsa. Apropó, mondtam már hogy elégedett vagyok a sygiccal? 😉
Eddig mindig mindenhova ügyesen odavitt, előre mondd minden kanyart, anyu mondta is, hogy e nélkül mi lenne... A semmi földjén, dombokon hegyeken tanyák között olajfák alatt kanyargózó szerpentinen a leggyakoribb kifejezés ma ez volt : "Short right 10." És valóban a hajtűkanyarban csak 10-el tudtál menni. Ennél viszont tanácstalan voltam: "Short right zero." 😄
Paleokastritsa tényleg gyönyörű... felülről, jó magasról... De a strand tömegnyomor, megmártóztunk de megállapítottuk hogy mi ott bizony egy hétig megőrülnénk. Nem is időztünk sokat, talpalattnyi hely alig volt. És érdekes, itt hideg volt a víz. Bár inkább apró kavicsos mint homokos, és gyorsan mélyült.
Felmentünk inkább a monostorhoz felülről csodálni a tájat.
Végül a napot itt Sidariban a Canal d'Amourban zártuk egy vacsorával a tajtékzó hullámok felett a parton csodás kilátás mellett.
Reggel várjuk Robit, és bár holnap-holnaputánra rosszabb időt mondanak, bízunk benne hogy nem így lesz.
Pusz
R.

2015. szeptember 7., hétfő
Korfu 2.nap
Hello,
Ma is jelentkezem, addig amíg írok, lazulás van itt a medencénél.
Az időjárással kezdem, nappal 30-32 fok, késő este 27. 😊 Kellemesen lengedező szél, napsütés és felhők váltják egymást, de legalább nem égünk pecsenyévé.
A mai nap olyan hosszú és mozgalmas volt, hogy már szinte nem is emlékszem hol kezdtük. Mármint a reggeli után. 😉
Kocsival először a Logas Sunset beach-hez mentünk, ahol rögtön reggel a lélegzetünk is elállt, gyönyörű sziklafal, tetején étterem, kávézó, csodálatos kilátás.
Habár lent a sziklafalnál homokos volt a part, de a dagály miatt éppen a hullámok mosták, és még tovább akartunk menni túrázni, így nem fürödtünk itt.
Tovább mentünk a Drastis fokhoz, ahol homokos úton lélekvesztő úton döcögtünk lefele, és reméltük hogy felfelé is sima ügy lesz a nagy homokban és gödrökben. Aztán gyalog gázoltunk bokáig szinte elsüllyedve tovább, nagyon szép volt a kilátás útközben, de a végén kis csalódás, nem lehetett felmenni a csúcsra, le van zárva lakatolva, magánterület, pedig fent a hegytetőre ahova lépcsők vezetnek, 360 fokban gyönyörű kilátás nyílik a tengerre, sziklafal szigetekre.
Miután a kocsi és mi is full homok volt, elindultunk lemosni magunkat Agios Stefanos strandján, ami maga volt a paradicsom. Nagyon szép színek, kék, zöld, türkiz, sárga, homokszigetek, hullámok, hát kibírtuk na. 😊 persze nem oda mentünk, ahova a sok ember, hanem arrébb sétáltunk 1 km-t, ahol sokkal szebb volt és csak lézengtek az emberek.
Kipancsoltuk, kihullámoztuk magunkat, du 3-kor indultunk tovább túrázni.
A neten olvastuk, hogy Afionasban hegyi erdős ösvény vezet le Porto Timori ikeröbleihez, kb 20 perc lemenni. Na halljátok, itt anyu elnyerte az év fitness anyukája címet, mert kezdetben kis ösvény a végén sziklamászásba ment át, nagyon hosszan és nagyon meredeken vezetett az út, lefelé igaz hogy 25 perc volt, de visszafelé 45. (Teva szandi forever)
Felfelé azért megállapítottuk, hogy ezt Robi Róberttel nem fogjuk megismételni. Anyutól elhangzott egy mondat, miközben csorgott rólunk a víz (pedig nem sütött a nap), hogy ő már azt sem bánná ha víz alá nyomnák a fejét, csak hadd mossa meg. 😉 😊
Fent a tetőn megérdemelt jutalom, egy hatalmas adag ebéd-vacsora. 😊
Aztán vissza Logas beachre naplementét nézni, és fél 9-kor visszaérés szállásra.
Hát hullák vagyunk. 😊
Na puszi, ennyi volt mára!
R

2015. szeptember 6., vasárnap
Fwd: [Utazóbari] Korfu 1.nap
Hello mindenki,
Úgy döntöttem, hogy ide a blogra írok és teszek fel képet, mert akkor csak egy helyre kell és mindenki látja. ( Már akinek megadom. 😊 )
Az első napon nagyjából túlvagyunk, du 7 óra, de ahogy Nóryka tavaly ilyenkor pár órával később, hajnalban mondta, még tart a buliiiiiiii. 😉
Boldog évfordulót Nóryka és Győző!!!! Úgy érzem tavaly ezen a napon kezdődött el az igazán szuper és felülmúlhatatlan szülinapjaim sora, azt hiszem mostantól ez a színvonal az elvárás minden évben. Tavaly a világ legszupibb esküvője, idén nyaralás Korfun. 😉
Korán indult a napunk, hajnal 3.15-kor keltünk, és fél óra múlva már a taxiban is ültünk, irány a reptér.
Forgalom nulla, az emberek még csak szállingóztak, nagyon gyorsan túljutottunk a biztonsági ellenőrzésen, ezúttal motozás sem volt. Anyu már nagyon rutinos volt. 😉
Aztán egy kis várakozás után kinyitott a lounge, (ahova már szabad a belépésem, VIP lettem) ahol betoltuk a reggelinket: kávé, croissant, pogi, gyümölcssali, narancslé. Igazából úgy találtuk, szülinapi reggeli ide-oda, még korán van az alkoholhoz, pedig abból volt választék bőven. 😉
Beszállás sima ügy, nagyon időben indultunk és szálltunk le. (A tenger közepén)
Várt minket az autókölcsönző Renata Gredenar felirattal, nahát egy karakter elírás simán megbocsátható, átvettük a kocsit és indulás. 😊 Renault Clio 1.4-es, kis cuki.
Navigáció be, ezúttal Sygic, mivel igoból lehetetlen volt görög térképet letölteni. 😊
Sygic ügyes volt, de hozzáteszem, hogy azért nagyon sokszor kis becsatlakozó földutakat nagyobb útnak ábrázolt mint a főutat amin jöttünk. De jó helyen hozott, ez a lényeg. 😊 Ja, néni azt mondta, hazafele beállunk a parkolóba, benne hagyjuk a kulcsot a kocsiban, és ott hagyjuk. Hoppá, nemcsak a quadnál van ez... 😉
Szállásunk szuper, jobb nem is kell, nagy terasz, alattunk a medence. Wi-fi csak lent az étteremben, de a mi erkélyünkig még elér. 😊
Becsekkolás után irány felfedezni a környéket, hát egy szóval gyönyörű, kb 200 méterre vagyunk a Canal d'Azur-tól, jajj az nagyon szép. Képzeljétek, egyik pillanatban napsütés ezerrel, másik pillanatban tök felhős, de szintén meleg. Bóklásztunk egy picit, aztán ebéd, ami isteni volt, nagyon sok, és nagyon kedves pincér szolgálta fel, itt, az egyik szemközti étteremben.
Nagyon durva, még a Canal d'Azur mellett is nagyon baráti árak vannak, konkrétan 7 euró egy nagy tál kaja, pl. csirkemellfilé, disznó, saslik, gyrostál, stb. És mindenhol ennyi. 😊
Jaaa, anyu ebéd közben miután beszélgettem, azt mondta, hogy ennyi nyaralás után lassan angolul kell tanulnia. 😉
Délután aztán fürdés, csepergett az eső, mindenki megijedt, pedig látszódott hogy nem lesz komolyabb, kiürült a Canal d'Azur, mi foglaltuk el az egészet, és jajj, olyan hullámfürdő volt hogy csuda. Csak úgy hömpölygött be a víz a sziklafalak között, iszonyatosan durva volt.
És jelentem, a nap bátorságdíját anyu nyerte, mert a hullámokban kb 2 perc alatt víz slá került a feje, és élvezte!!! 😉
A víz hőfok csodás volt, aztán a nap is kisütött, nem is akárhogy. 😊
Na most ennyit, megyünk esti lazulásra, kóborlásra, hiszen még tart a szülinapom. 😉
Pussz mindenkinek, Rob nagyon várunk. 😊
R és anyu
Sent from my iPhone
--
Bejegyezte: Utazóbari , bejegyzés helye: Utazóbari , időpont: 9/06/2015 07:09:00 du.
Korfu 1.nap

2015. február 8., vasárnap
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)