Hello mindenki,
Úgy döntöttem, hogy ide a blogra írok és teszek fel képet, mert akkor csak egy helyre kell és mindenki látja. ( Már akinek megadom. 😊 )
Az első napon nagyjából túlvagyunk, du 7 óra, de ahogy Nóryka tavaly ilyenkor pár órával később, hajnalban mondta, még tart a buliiiiiiii. 😉
Boldog évfordulót Nóryka és Győző!!!! Úgy érzem tavaly ezen a napon kezdődött el az igazán szuper és felülmúlhatatlan szülinapjaim sora, azt hiszem mostantól ez a színvonal az elvárás minden évben. Tavaly a világ legszupibb esküvője, idén nyaralás Korfun. 😉
Korán indult a napunk, hajnal 3.15-kor keltünk, és fél óra múlva már a taxiban is ültünk, irány a reptér.
Forgalom nulla, az emberek még csak szállingóztak, nagyon gyorsan túljutottunk a biztonsági ellenőrzésen, ezúttal motozás sem volt. Anyu már nagyon rutinos volt. 😉
Aztán egy kis várakozás után kinyitott a lounge, (ahova már szabad a belépésem, VIP lettem) ahol betoltuk a reggelinket: kávé, croissant, pogi, gyümölcssali, narancslé. Igazából úgy találtuk, szülinapi reggeli ide-oda, még korán van az alkoholhoz, pedig abból volt választék bőven. 😉
Beszállás sima ügy, nagyon időben indultunk és szálltunk le. (A tenger közepén)
Várt minket az autókölcsönző Renata Gredenar felirattal, nahát egy karakter elírás simán megbocsátható, átvettük a kocsit és indulás. 😊 Renault Clio 1.4-es, kis cuki.
Navigáció be, ezúttal Sygic, mivel igoból lehetetlen volt görög térképet letölteni. 😊
Sygic ügyes volt, de hozzáteszem, hogy azért nagyon sokszor kis becsatlakozó földutakat nagyobb útnak ábrázolt mint a főutat amin jöttünk. De jó helyen hozott, ez a lényeg. 😊 Ja, néni azt mondta, hazafele beállunk a parkolóba, benne hagyjuk a kulcsot a kocsiban, és ott hagyjuk. Hoppá, nemcsak a quadnál van ez... 😉
Szállásunk szuper, jobb nem is kell, nagy terasz, alattunk a medence. Wi-fi csak lent az étteremben, de a mi erkélyünkig még elér. 😊
Becsekkolás után irány felfedezni a környéket, hát egy szóval gyönyörű, kb 200 méterre vagyunk a Canal d'Azur-tól, jajj az nagyon szép. Képzeljétek, egyik pillanatban napsütés ezerrel, másik pillanatban tök felhős, de szintén meleg. Bóklásztunk egy picit, aztán ebéd, ami isteni volt, nagyon sok, és nagyon kedves pincér szolgálta fel, itt, az egyik szemközti étteremben.
Nagyon durva, még a Canal d'Azur mellett is nagyon baráti árak vannak, konkrétan 7 euró egy nagy tál kaja, pl. csirkemellfilé, disznó, saslik, gyrostál, stb. És mindenhol ennyi. 😊
Jaaa, anyu ebéd közben miután beszélgettem, azt mondta, hogy ennyi nyaralás után lassan angolul kell tanulnia. 😉
Délután aztán fürdés, csepergett az eső, mindenki megijedt, pedig látszódott hogy nem lesz komolyabb, kiürült a Canal d'Azur, mi foglaltuk el az egészet, és jajj, olyan hullámfürdő volt hogy csuda. Csak úgy hömpölygött be a víz a sziklafalak között, iszonyatosan durva volt.
És jelentem, a nap bátorságdíját anyu nyerte, mert a hullámokban kb 2 perc alatt víz slá került a feje, és élvezte!!! 😉
A víz hőfok csodás volt, aztán a nap is kisütött, nem is akárhogy. 😊
Na most ennyit, megyünk esti lazulásra, kóborlásra, hiszen még tart a szülinapom. 😉
Pussz mindenkinek, Rob nagyon várunk. 😊
R és anyu
Sent from my iPhone
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése